Sokáig meg voltam győződve róla, hogy szeretem Magam. Nem is értettem, miért ne élnék Önszeretetben…
De amikor az Élet eseményei megmutatták nekem, hogy hol adom fel Magam, hol alkuszom meg. Hol alkalmazkodom, és mondok le Magamról, akkor rájöttem, hogy bizony összetettebb ez a dolog, mint azt korábban gondoltam.
Miért fontos, hogy ÖnSzeretetünket és ÖnTiszteletünket a legmagasabb szintre emeljük?
Mert addig Lelki Fejlődésünk sem tud kiteljesedni. Azt fogjuk érezni, hogy egy ponton megrekedünk.
Nyilván megvan az oka, miért működünk hiányosan ezen a téren, de nem mondanám, hogy szerencsés, aki megkapta azt a hátteret, hogy természetes számára a határhúzás, hogy első helyre teszi Magát, hogy tiszteli idejét, energiáját. Védi békéjét, frekvenciáját.
Mert az Út, mely ide vezet, sokkal több esszenciát tartalmaz.
Csodálatos tapasztalás és kinyílás.
Fontos megértenünk, hogy azok az emberek, akik ártanak vagy fájdalmat okoznak nekünk, illetve azok a negatív események, melyek velünk történnek, nem határoznak meg semmit sem.
Mind azon dolgoznak, hogy tükrözzenek bennünket, hogy lássuk, hol tartunk, hol van még integrálni való. Szívességet tesznek Nekünk, öntudatlanul is. Legyünk hát hálásak érte! Segítenek felemelkednünk legragyogóbb minőségünkbe, hogy Életünket Beteljesítsük.
Nem a történés vagyunk. A döntés vagyunk, hogy hogyan reagálunk rá.
Ehhez tudatosság kell, bátorság, tiszta szív és elhatározás.
Isten feltétel nélkül szeret Bennünket. Akkor mi miért nem tesszük ugyanezt Magunkkal. Miért mondunk le Magunkról? Miért alkuszunk meg? Miért soroljuk hátra Magunkat?
Az Univerzum akkor támogat Minket, ha a legmagasabb helyre pozícionáljuk Magunkat, ezzel kifejezve, hogy számomra Én vagyok a Legfontosabb Életembe.
Ehhez van úgy, hogy határokat kell húznunk. Békében el kell engedni embereket az Életünkből, ha eljött az ideje.
Aki Utunkat nem szolgálja, rezgésünket nem emeli, nem érezzük jól Magunkat a környezetében, nem épít, hanem rombol, azt határozottan le kell vágni az Életünkből.
Életünkért, frekvenciánkért mi vagyunk a felelősek, nem más.
Életünknek Szent Célja van, ehhez Alapvetés az ÖnSzeretet és az ÖnTisztelet.
Aki ÖnSzeretben és ÖnTiszteletben ragyog, az mágikus és attraktív. Mindenki érzi ezt a környezetében. Ez az energia ajtókat nyit meg és lehetőségeket teremt. Ragyogsz, az Univerzum pedig válaszol és visszaragyog Rád.
Az ÖnSzeretet és ÖnTisztelet Életünk Origója.
